Hírek
2011. december 09., Budapesti Állatkert
A mosómedvék igen fejletlen állapotban, csupaszon és vakon születnek, s mivel világra jövetelük általában a közönség számára nem látható, védett helyen történik, egészen kicsi kölyöknek rendszerint nem láthatják őket a látogatók. Cseperedő kamasznak azonban annál inkább látványosak. Állatkertünk legifjabb mosómedvéi éppen most érték el ezt a kor.
Nyár végén két helyes mosómedve született Állatkertünkben. Őket azonban, mint az újszülött mosómedvéket általában, nem láthatta a közönség mindjárt kezdettől fogva. Ennek oka az, hogy a mosómedvék, sok más ragadozóhoz hasonlóan, igen fejletlen kölyköket hoznak a világra. A szemük két hét elteltével szokott kinyílni, de még ezután is elég gyámoltalanok és kevéssé önállóak. A mosómedvék éppen ezért valamilyen védett hely, üreg vagy odú rejtekében szokták világra hozni utódaikat, hogy kellő védelmet biztosítsanak a számukra. Ez azonban azzal is jár, hogy az ilyen egészen kicsi mosómedvéket nemcsak a vadonban, hanem az állatkertekben is csak a legritkább esetben tudja a nagyközönség megfigyelni, sőt, maguk a gondozók is igen ritkán láthatják az ilyen korú kölyköket az állatok zavarása nélkül.
Mostanra a két kis mosómaci már elég fejlett és mozgékony ahhoz, hogy a látogatók gond nélkül megfigyeljék őket. Épp most vannak ugyanis abban a korban, hogy gyakorlatilag teljesen átszoktak a szilárd táplálékra, az anyaállat tápláló tejére pedig egyáltalán nincs már szükségük.
Az ifjú mosómedvék - természetesen a csapat felnőtt tagjaival együtt - a Bagolyvárban láthatók. Ezt az állatházat már 1866-ban baglyok és ragadozó emlősök bemutatása céljából alakították ki. Várromot utánzó központi magva az Állatkert egyetlen olyan épülete, amely a megnyitás óta fennmaradt. Természetesen maga a kifutó, ami a mosómedvéknek otthont ad, jóval későbbi, korszerű építmény.
A
mosómedve (Procyon lotor) eredetileg Észak- és Közép-Amerikában őshonos kisragadozó, amelyet a 20. század első éveiben már a világ számos kontinensén tartottak prémesállatként. A mosómedve-telepekről megszökött, vagy szándékosan elengedett állatok jól alkalmazkodtak a helyi viszonyokhoz, így ma már Európában és Ázsiában is vannak vadon élő állományaik. Európa középső részén Németországból kiindulva terjedtek el. Őseik a második világháború idején lebombázott brandenburgi prémesállat-telepről szabadultak el, illetve azoknak az állatoknak a leszármazottai, amelyeket még a háború kitörése előtt szándékosan engedtek szabadon Hessen tartományban, egy sajátos vadtelepítési kísérlet alkalmából.
2011. december 07., Budapesti Állatkert
Néhány nappal ezelőtt munkatársaink merítőhálókkal felfegyverkezve jelentek meg a majomszigeteket övező vizesároknál. Néhány látogató aggódva figyelte a vízben fickándozó termetes halak kifogását, azt gondolván, hogy a kopoltyúsok a karácsonyi asztalra kerülhetnek. Erről természetesen szó sincs: a főként méretes pontyokból álló halállományt egyszerűen telelőhelyükre költöztették a kert munkatársai.
A jó szemű látogató már a nyári hónapokban észrevehették, hogy a mandrillok és az aranyhasú mangábék kifutóit övező vizesárok afféle élővizű tóként működik, s nemcsak a tőkés récék érzik jól magukat benne, hanem a vízfelszín alatt rejtőző halak is. Az itt élő halak többsége ponty, és némelyikük egészen tekintélyes méreteket öltött ebben a folyamatos jólétben.
A tél közeledtével azonban a vizesárkokat le kell halászni, a bennük fickándozó halakat pedig más, a telelésre alkalmasabb helyre kell költöztetni. Ezt a munkát a közlemúltban végezték el munkatársaink, s a művelet néhány mozzanatát fotón is megörökítettük. A képeken jól látszik, milyen nagyra is nőttek azok a halak, amelyek méretét máskor csak a vízből időnként kilátszó hátúszójuk alapján szokták becsülgetni látogatóink.
2011. december 06., Veszprémi Állatkert
Állatkertünk
dzseláda páviánjai biztosan szépen kitisztították csizmáikat, mivel a Mikulás egy kis páviánnal ajándékozta meg a családot. A mama és kicsinye jól vannak, napos időben megpillanthatjuk őket hegyes-sziklás kifutójukon a csapat többi tagjával együtt. Egyenlőre a kis pávián minden idejét mamájába kapaszkodva tölti, ám nemsokára már ő is együtt játszhat fiatal társaival.
Ez a dzseláda pávián család 2009-ben a nemzetközi fajmegmentő program keretében érkezett Veszprémbe, hazánkban csak a Veszprémi Állatkertünkben tekinthető meg ez a különleges faj. A büszke apa, Amadeus, nőstényei Günni és Gwladys, és a kis jövevénnyel együtt már 5 kölykük él együtt a tágas kifutójukban.
2011. december 05., Budakeszi Vadaspark
Pupák, a mentett kis
rókánk már nem csak az új kifutójával barátkozik, hanem a gondozóinkat is egyre közelebb engedi magához!
Lépésről lépésre próbálnak közel kerülni a kis állathoz, a mai nap tréningje abból állt, hogy a gondozók csendben ültek a kifutóban. Dolgoznak rajta, hogy Pupák megszokja a jelenlétüket, mert bár ember lépett a kifutójába, de nincs mitől, és kitől tartania, a gondozók barátok.
Most a türelem a legfontosabb, és akár a Kis hercegben: egyre közelebb és közelebb kerülnek a rókához, hogy elnyerjék bizalmát, és persze meg is tartsák azt.
2011. december 03., Miskolci Állatkert
Kenguru és ormányosmedve csapatunkba is új hím érkezett. Nőstény kenguruink mellé a Szegedi Vadasparkból érkezett egy fiatal, egyéves állat, míg ormányosmedve családunkból a két hím kölyök Pécsi Állatkertbe távozott, ahonnan cserébe egy hároméves állatot kaptunk az itt maradt három nőstényhez. A két új lakó gyorsan beilleszkedett új csapatába, így már látogatóink is megtekinthetik őket.
A
Bennett-kenguru (Macropus rufogriseus) Ausztrália déli részén és Tasmánia szigetén honos. A mintegy 80 cm-es magasságukkal a közepes testméretű kenguruk közé tartoznak. Állatkertekben a leggyakrabban látható erszényesek. Három nőstényünk közül az egyik a Nyíregyházi Állatparkból, másik a Jászberényi Állatkertből érkezett hozzánk, a harmadik pedig már nálunk született. Az új hím, aki a Szegedi Vadasparkból érkezett hozzájuk, az Al Capone nevet viseli, akinek néhány hónapos korában anyja elpusztult, ezért néhány hétig, míg a teljes önállóságot el nem érte, a szegedi gondozók nevelték, majd eredményesen visszaszoktatták szülőcsapatába. Állatkertünkben a kenguruk Ausztrália futómadaraival, az emukkal osztoznak tágas kifutójukon.
A
vörösorrú ormányosmedve (Nasua nasua) Dél-Amerika nagy részén elsősorban erdei élőhelyeken fordul elő. Nevét megnyúlt, mozgékony orráról kapta, mellyel állandóan kíváncsian kutatnak táplálék után. Erős karmaikkal kiválóan tudnak fára mászni, előszeretettel pihennek a fák lombkoronájában, de élelmüket gyakran a talajon keresgélik. Állatkertünkben a tavalyi évben születtek elsőként vörösorrú ormányosmedve kölykök - közülük a két hím ezentúl a Pécsi Állatkert lakója. A két nőstény kölyök és anyjuk azonban maradt a Csanyikban, ahol új társat kaptak a szintén Pécsről érkezett, hároméves hím személyében, aki sokkal félénkebb ugyan, mint a lányok, ám az első találkozás alkalmával gyorsan megismerkedett velük.
2011. november 29., Budakeszi Vadaspark
Egy balesetet szenvedett vércsét sikerült megmenteni a Noé Állatotthon segítségével.
Két hete egy fiatal pár érkezett a Budakeszi Vadasparkba, egy macskahordozó volt náluk, melyben meglepetésünkre (vagy inkább megkönnyebbülésünkre) nem macska, hanem egy fiatal sérült
vércse kucorgott. A Noé Állatotthon segítségét kértük, és meg is kaptuk: 20 perc sem telt el, és megérkezett a felmentő-sereg, szó szerint "szárnyaik alá vették" a riadt állatot. Hozzáértő és gondoskodó kezekbe került a madár; az első pillanatban megállapították, hogy elég kritikus az állapota, több, mint valószínű áramütés érte... Törés nem, de nagyobb zúzódás tapintható volt a jobb szárnya csúcsán. Azóta lábadozik, és már csak az élni akarásán múlik a felépülése. Mi nagyon drukkolunk neki!
2011. november 29., Budakeszi Vadaspark
Mától megcsodálható a Budakeszi Vadaspark főbejáratánál tündöklő
Betlehem, amely az elmúlt években nagy népszerűségnek örvendett.
Betlehemünk "élő" hangulatát Pici Tanyánkról átvezetett néhány állatunk közreműködésével tesszük még ünnepélyesebbé, természetesen csak azok a "beugró statiszták" jöhetnek számításba, melyek a Bibliában is szerepelnek. Az állatokkal kiegészült kompozíció csak hétvégente tekinthető meg, tekintettel arra, hogy az általuk használt/kitaposott/lerágott zöld terület viszonylag kevésbé sérüljön.
A Betlehem szinte mindenben az "eredetit" mintázza: Máriát, Józsefet, a kis Jézust, valamint a három napkeleti bölcset - Gáspárt, Menyhértet és Boldizsárt - képzőművész alkotta élethűre, így mondhatjuk, hogy szinte egy három dimenziós festmény tárul a szemünk elé.
2011. november 28., Miskolci Állatkert
Három éves szünet után nevelkedik újra pekarimalac állatkertünkben. Tavasszal a Szegedi Vadasparkból érkezett egy nőstény a nálunk élő hímekhez, így nyílt lehetőség ismét arra, hogy szaporulatnak örülhessünk. A disznófélék amerikai rokonságába tartozó állatok a szabad természetben népes csapatokban élnek - az újszülöttel állatkertünkben is hattagúra gyarapodott létszámuk.
Az
örvös pekari (Pecari tajacu) széles elterjedéssel bíró faj, hiszen az Egyesült Államok déli határvidékétől Közép-Amerikán és Dél-Amerika nagy részén át egészen Argentína északi területéig, különféle élőhelyeken - erdőkben, füves területeken és sivatagokban egyaránt - előfordul. A malacok - egy alkalommal rendszerint 1-3 - mintegy öt hónapos vemhességi idő után jönnek a világra, amikor is az anya különválik a csapattól; ám néhány nappal később már újra csatlakozik hozzájuk, utódai pedig egyből követik is.
2011. november 25., Debreceni Állatkert
Recés zsiráf kanca érkezett Debrecenbe!
A Nagyerdei Kultúrpark történetében először zsiráf kancának ad otthont a zsiráfház.
2011. november 24-én költözött az új lakó 32 órás út után Koppenhágából Debrecenbe. 4 éve vártuk ezt a pillanatot.
A fajmegmentési program keretében hozzánk érkező kanca fiatal, 18 hónapos és reméljük, hogy idővel - Szilveszterrel - a kert 7 éves zsiráf bikájával családot alapítanak, tovább gyarapítva a ritka alfaj állományát.
A természetben a nőstények az ivarérettséget 3-4 évesen érik el és kb. egy évre rá szaporodnak először. Állatkertben mindez sokkal hamarabb bekövetkezhet.
Jelenleg Európa állatkertjeiben alig 120 recés zsiráf él.
A két zsiráf megismerkedését, összeszoktatását látogatóink is nyomon követhetik a zsiráfházban.
(A zsiráfok esetében a nőstény egyedeket hagyományosan "tehénnek", a hím állatokat "bikának" nevezzük. - szerk)
2011. november 24., Nyíregyházi Állatpark
Ez a hónap sem telt el különleges esemény nélkül, rendkívül ritka orrszarvú leguán bébik keltek ki kertünkben. Az országban ez idáig senkinek sem sikerült szaporítania ezt a veszélyeztetett hüllőt.
Az orrszarvú leguán nehezen szaporodik fogságban, így a gondozóinkat is meglepte, hogy a tenyészprogram keretében érkezett pár első párosodása termékeny tojásokat eredményezett. Mivel a hazai klíma nem megfelelő a keléshez -hiszen állandó 29-30 fok valamint 90%-os páratartalom szükséges 3 hónapon keresztül -ezért ápolóink keltetőbe helyezték el a tojásokat.
Az apróságok a 90 napos inkubációs idő után feltörték a tojáshéjat, ám a kelést ne kapkodták el, 5 napig csupán a fejüket dugták ki, s úgy ismerkedtek a külvilággal. A 3 egy hetes gyík a szikanyag felszívódása után mára ádáz ragadozóvá vált s már jó étvággyal fogyasztják a gerincteleneket és az apróbb gerinceseket.
A jelenleg 12 cm-es állatok ivarérett korban 120cm-esek lesznek s addigra áttérnek a vegetáriánus kosztra is. A
hispaniolai orrszarvú leguán (Cyclura cornuta) egyike a legnagyobbra növő leguánoknak. A természetben, kizárólag a karibi térségben, Hispanola szigetén (Haiti, Dominikai Köztársaság) élő különleges megjelenésű faj. Olivazöld rejtő színének köszönhetően könnyen elbújik a sziklás, bozótos élőhelyén a ragadozók elől. Nevét az orrcsúcson található három szarvszerű kinövésről kapta.
2011. november 24., Budapesti Állatkert
Tábori László állatgondozó és
Szilvási László karbantartó lettek idén
az év dolgozói. A nekik járó elismerést múlt csütörtökön adta át prof. dr. Persányi Miklós, az Állatkert főigazgatója.
A Fővárosi Állat- és Növénykertben már hagyomány, hogy minden évben elismeréssel jutalmazzák az év dolgozóit. A kert 162 főállású munkatársa közül bárki bárkit ajánlhat az év dolgozójának. A javaslatokat az elmúlt években díjazott év dolgozóiból, illetve a kert főigazgatójából álló testület bírálja el, kiválasztva azt a két embert, aki a leginkább méltó az elismerésre. Az egyik díjazott mindig az élő gyűjteménnyel közvetlenül foglalkozó dolgozók, a másik az egyéb területeken (műszaki, adminisztratív, kommunikációs stb.) tevékenykedő munkatársak közül kerül ki.
A 2011-es évben Tábori László állatgondozónak és Szilvási László karbantartónak ítélték oda az év dolgozója kitüntető címet. Az erről szóló oklevelet, illetve a díjat múlt csütörtökön, az Állatkert intézményi értekezletén adta át prof. dr. Persányi Miklós, az Állatkert főigazgatója. Szilvási László 2006. márciusa óta, Tábori László pedig 1985. augusztusa óta dolgozója intézményünknek.
Az év dolgozói mellett két másik munkatársat is kiemelkedően sokan ajánlottak díjazásra, ezért a díjakról döntést hozó testület őket is elismerésre érdemesnek találta. A "dobogós helyezésért" járó elismerést Kelemen Ildikó gyűjteményi asszisztens és Hanga Zoltán szóvivő vehette át.
2011. november 23., Magyar Állatkertek Szövetsége
Az Európai Unió a vadon élő állatok állatkerti tartásáról szóló direktívája 1999-ben született meg, amikor a magyar állatkertészet helyzete több tekintetben is kritikus volt. A rendszerváltás utáni gazdasági visszaesés, a fejlesztési források hiánya okolható elsősorban azért, hogy az állatkertészet világszerte tapasztalható fejlődését alig követték, pontosabban követhették a hazai állatkertek. Ennek fényében nem csoda, hogy a stagnálás mellett az állatkertek társadalmi megítélése is rossz volt. Több vidéki állatkert bezárását is fontolgatták a tulajdonos önkormányzatok, de még a jobb állapotban lévők is számos megoldatlan problémával szembesültek - elérhető források nélkül.
Tíz éve született meg a hazai állatkertek működését szabályozó rendelet (3/2001. (II. 23.) KÖM-FVM-NKÖM-BM Együttes rendelet az állatkert és az állatotthon létesítésének, működésének és fenntartásának részletes szabályairól) az EU-s jogharmonizáció keretében. A rendelet az állatok tartási feltételei mellett számos egyéb kérdést is szabályozott, s átfogó jellegét tekintve az egyik legszélesebb tartalmú hasonló jogszabály volt az Európai Unióban. Nemcsak részletes minimum feltételeket szabott fajok, állatcsoportok szerinti lebontásban, hanem az állatkertek működtetésével, engedélyek beszerzésével és az ott dolgozók végzettségének előírásaival is foglalkozott. Meghatározták az állatkertek felügyeletének hatósági felelősségi rendszerét is.
A rendelet első változata azonban túl rövid határidőt, és néhány szakmailag megkérdőjelezhető követelményt szabott, ezért a Magyar Állatkertek Szövetsége kezdeményezte módosítását. Ennek eredményeként a rendeletet számos ponton finomították, s a 2003-ban így módosított jogszabály alkalmassá vált a gyakorlati megvalósításra. A rendelet előírásainak szigorára még így is jellemző, hogy a minimális feltételeinek sok nyugat-európai állatkert sem felelne meg teljes mértékben.
Nem kevésbé jelentős az, hogy a kormányzat (az önkormányzati és a kultusztárcák költségvetési forrásaiból) támogatási forrást is biztosított a magyar állatkertek számára az előírt állattartási feltételek teljesítésére 2003 és 2007 között. A támogatás révén valósulhatott meg az a gyors fejlődés, amely által a támogatást jól kihasználó MÁSZ tag állatkertek színvonala jelentősen emelkedett és állatvédelmi helyzetük ugrásszerűen javult. 2008-ig összesen kb. 3,5 millió euró (kb. 1 milliárd Ft 5 év alatt) költségvetési támogatást kaptak a Magyar Állatkertek Szövetségének intézményei, s ehhez a tulajdonos helyi önkormányzatok és az állatkertek maguk is állítottak forrásokat. A támogatási pályázaton nyert források felhasználását az illetékes szervek ellenőrizték. A fejlesztéseknek nyomán a magyar állatkertekben nem csak megszűntek az elfogadhatatlan, az állatok jólétét nem biztosító létesítmények, hanem a magyar állatkertészet társadalmi megítélése is sokat javult, sőt kifejezetten pozitív hozzáállás tapasztalható. Mindez nyomon követhető a látogatottsági adatokon, a közvélemény kutatások eredményein, és az "állatkerteken kívül", például a médiában is.
Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy a Magyar Állatkertek Szövetségének tagjai alapvetően jól vizsgáztak a XXI. század első évtizedében, és az EU elvárásoknak is megfelelnek. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy nincsenek a magyar állatkertészet előtt megoldandó problémák. A forráshiány továbbra is gond, de erre már nem reménytelen helyzetben lévő intézményeknek kell reagálni. Ugyan valamennyi problémát egyszerre nem lehet megoldani, a fejlődést nem lehet megállítani. Másrészt újabb magán-állatkertek is létesültek az utóbbi évtizedekben, amelyek működését ugyanolyan hatósági felügyeltnek kell kísérnie, mint az önkormányzati állatkertekét.
Biztos, hogy a magyar állatkertészet 2011 végén messze jobb kondícióban van, mint amilyenben tíz éve volt, s a világ élvonalához sokat közeledve várja az újabb évtized kihívásait. Ez annak köszönhető, hogy Magyarországon komoly figyelmet fordítottak az EU állatkerti direktívája elvárásainak a hazai jogrendbe, a hatósági munkába, és ami a legfontosabb, az állatkerti szakmában való alkalmazására.
Részletek és forrás: www.zoo.hu
2011. november 23., Budapesti Állatkert
Vitus és az október közepén érkezett Tania kezdetben csak az elválasztó árkon keresztül ismerkedhetett egymással, ám azóta a gondozók össze is engedték őket. Pillanatnyilag a "békés egymás mellett élés" jellemző rájuk.
Állatkertünk barátai előtt nem titok, hogy Vitus, a hím
jegesmedve mellé nemrégiben egy nőstényt sikerült beszerezni. A Tania nevű állat október 12-én érkezett, és először egy hétre rá engedték ki a gondozók a kifutóra. Természetesen Tania és Vitus összeengedésére várni kellett, hiszen az új állatok érkezésekor az összeszoktatásnak lépéről lépésre kell történnie. Ellenkező esetben akár komolyabb csetepaté is kialakulhatna az állatok között. A két jegesmedve tehát először a belső férőhely két elkülönített terében volt, ahol ugyan látták, hallották a másikat, és természetesen szaglás útján is érzékelték a másik jelenlétét, de nem tudtak egymáshoz férni. Ezután Tania megismerkedett a kifutóval, s néhány napig egyszer ő, másszor pedig Vitus használta a kifutót. A következő lépés az volt, hogy a két állat egyszerre ment ki a kifutóra, de még úgy, hogy kettőjüket egy árok választotta el egymástól. Ez azért lehetséges, mert amikor a jegesmedvék kifutóját korszerűsítettük és megnagyobbítottuk, a régi szárazárkot meghagytuk oly módon, hogy egy mozgatható hidat építettünk rá. A híd behúzható a mesterséges szikla belsejébe, s ilyenkor a kifutó két, egymástól független részre osztható. Így a közönség mindkét állatot egyszerre láthatta, de Tania és Vitus még mindig nem tudott egymáshoz férni.
Ha azonban valaki most meglátogatja a jegesmedvéket, azt tapasztalhatja, hogy már megszűnt minden korlátozás, vagyis a két állatot valóban összeengedték a gondozók. Bár kisebb-nagyobb morgások így is adódtak, alapvetően békésen él a két állat egymás társaságában. Olyannyira, hogy jelenleg igazán nem is érdeklődnek egymás iránt. A szaporodási idény beköszöntével azonban ez minden bizonnyal meg fog változni…
2011. november 22., Budapesti Állatkert
Kedden mutatkoztak be a nyilvánosságnak Állatkertünk legújabb lakói, Molly és Wally a két csupaszorrú vombat. Az Ausztráliából, egészen pontosan Tasmániából, a Zoodoo Wildlife Parkból érkezett állatok bemutatása igazi kuriózum, hiszen egész Európában csupán három olyan állatkert van a budapestin kívül, ahol ilyen állatokat is láthat a közönség. Magyarországon utoljára csaknem negyven éve, 1973-ban mutattak be vombatokat.
Négy évtized után először láthat eleven vombatot a magyarországi közönség a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A nemrégiben érkezett két állat kedden mutatkozott be a nyilvánosságnak, és azóta a nagyközönség is láthatja az állatkerti ausztrál zóna részeként most átadott létesítményben.
Maga a vombat az erszényesek közé tartozó, Ausztráliában honos állat, mely legközelebbi rokonságban a koalákkal áll. Velük ellentétben azonban a vombatok talajlakó, illetve ásó életmódot folytatnak, így lényegében "földi koaláknak" is nevezhetnénk őket. A természettudósok a vombatok három faját különböztetik meg, amelyek közül a budapesti állatok a
csupaszorrú vombat nevű fajt, s ezen belül annak tasmániai alfaját
(Vombatus ursinus tasmaniensis) képviselik.
A vombatok bemutatása igazi kuriózumnak, különlegességnek számít, hiszen Ausztrálián kívül eddig csak kilenc állatkertben láthatott vombatokat a nagyközönség, amely állatkertek közül összesen három található Európában, egészen pontosan a németországi Duisburgban és Hannoverben, illetve a belgiumi Planckendaelben (Mechelen mellett).
A most bemutatkozott állatok érkezését kétéves szervezőmunka előzte meg. Ennek során az érintett állatkerti szakemberek alaposan tanulmányozták a vombatok állatkerti tartását. Egyrészt, mert a kert legrégebb óta szolgálatban lévő munkatársa is csak 1973 márciusától dolgozik az intézményben, tehát senkinek sincsenek személyes emlékei a vombatok gondozásáról, másrészt a velük kapcsolatos ismeretek és technológiák is sokat fejlődtek az elmúlt négy évtizedben. Az Állatkert szakemberei Németországban és Tasmániában is jártak az idei év folyamán.
A vombatok - név szerint Molly és Wally - nagyjából egyidősek. A nőstény 2008 januárjában, a hím ugyanezen év márciusában született, tehát nemsokára négyévesek lesznek. A nőstény Tasmánia keleti feléből, a hím pedig a sziget északi vidékéről való, de mindkettő mesterséges körülmények között született, tehát nem vadon befogott állatokról van szó. Egészen fiatalon kerültek össze a tasmániai Richmondban működő Zoodoo Wildlife Park-ban, s innen érkeztek végül Budapestre.
A vombatok számára egyébként egy meglévő épület átalakításával és egy új kifutó létesítésével alakítottak ki megfelelő helyet a 2010-ben átadott Ausztrálház szomszédságában. Így a Vombatház is része annak az ausztrál zónának, amelyben a régió számos jellegzetes, illetve kevésbé ismert állata kerül bemutatásra, a különféle kenguruktól a kazuáron át a gallérosgyíkig.
2011. november 22., Veszprémi Állatkert
Naruna, a
szélesszájú orrszarvúlány és mamája, Rebecca tavaly áprilisban érkeztek a Veszprémi Állatkertbe, Pablo, az addig magányosan élő orrszarvúbika mellé. Naruna játékossága, kedvessége miatt egycsapásra a látogatók és az állatgondozók kedvence lett.
A ma 3 éves, majd' másfél tonnát nyomó "óriásbébi" játszi könnyedséggel szaladgál az egy hektáros kifutójukban, melyet zsiráfokkal és zebrákkal oszt meg az orrszarvúcsalád. A roppant kíváncsi orrszarvúlány előszeretettel kergeti meg néha a zebrákat, ám a hórihorgas zsiráfoktól mindig tisztes távolságban marad.
Az állatkert reményei szerint Naruna kistestvért is kaphat, amennyiben Rebecca mesterséges termékenyítése sikerrel jár.
Az orrszarvúak a kihalástól veszélyeztetett állatfajokhoz tartoznak, az elmúlt időben a fokozódó illegális vadászat következtében a vadon élő állomány száma drasztikusan csökkent.
2011. november 19., Budapesti Állatkert
A hidegebb napokon valóságos felüdülést jelent egy séta az állatkerti Pálmaház meleg és párás, trópusi klímájú belső terében. S ilyenkor több alkalmunk jut arra, hogy az itt bemutatott sokféle érdekes állattal is megismerkedjünk. Például a ciánkék sövényleguánnal.
A Pálmaház egyik oldalszárnyában (egészen pontosan a bal oldali második oldalszárnyban) találkozhatunk a
ciánkék sövényleguánokkal (Sceloporus cyanogenys). Ezek az állatok eredetileg az Újvilágban, éspedig az USA-beli Texasban és Mexikó északkeleti részén, az ottani száraz vidékeken őshonosak, de jól érik magukat a mi Állatkertünkben is. Olyannyira, hogy egész sövényleguán tenyészetről beszélhetünk, hiszen az idei, 2011-es évben is több utód is a világra jött. A szaporodás ebben az esetben nem tojások rakását, hanem lényegében eleven utódok világra hozatalát jelenti, ugyanis a ciánkék sövényleguán elevenszülő, jobban mondva úgynevezett álelevenszülő faj.
A különféle sövényleguánok közül - amelyeknek mintegy kilencven faja ismeretes - ez a faj nő a legnagyobbra: az idősebb állatok teljes testhossza akár a 30 cm-t is meghaladhatja. Nappali állat, amely főként rovarokkal és más apró gerinctelenekkel táplálkozik. Különösen sok repülő rovar szerepel az étlapján, ezeket akkor szokta villámgyorsan lerohanni, amikor óvatlanul leszállnak valahová.
Tudománytörténeti érdekesség, hogy a faj felfedezője az az Edward Drinker Cope (1840-1897) volt, aki elsősorban őséletbúvárként, a dinoszauruszok kiváló kutatójaként, több jól ismert őshüllő, köztük az Edaphosaurus, a Coelphysis és a Camarasaurus felfedezőjeként vált ismertté.
2011. november 18., Budapesti Állatkert
A tengeri akvárium melletti ízeltlábú bemutatóban egy meglehetősen furcsa külsejű rovarfajjal találkozhatnak a látogatók. Egy Brazíliában őshonos fajról van szó, amely a z egyenesszárnyú rovarok csoportján belül az úgynevezett tojókampósok közé tartozik. Nem ettől különleges azonban, hanem attól, hogy ennek a törékeny rovarnak egészen furcsa, kissé a lovakéra emlékeztető formájú feje van.
A
lófejű sáska (Pseudoproscopia latirostris) új jövevénynek mondható Állatkertünkben, hiszen ezt a fajt idén mutattuk be először. Jóllehet a zoológusok már 1890-ben felfedezték, életmódjáról még ma is viszonylag keveset tudunk. A meglévő ismeretek főleg a mesterséges tartással összefüggésben gyűltek össze, ugyanis az elmúlt években több amatőr rovartartó is megpróbálkozott a faj tartásával, szaporításával. A 9-12 cm-esre megnövő rovarok kedveltsége természetesen furcsa megjelenésével van összefüggésben.
A lófejű sáska mellett persze a tengeri akvárium melletti ízeltlábú bemutató egészére is felhívjuk a nagyközönség figyelmét, hiszen a kistigrisek, a gorillakölyök, vagy a mentett madarak mellett gazdag gerinctelen gyűjteményünkre is igen büszkék lehetünk. Annál is inkább, mivel az állatkertek nagy többsége szinte kizárólag csak emlősöket és madarakat, esetleg hüllőket mutat be a nagyközönségnek. Nálunk azonban évszázados hagyomány, hogy a közönség más állatcsoportok képviselőit is láthatja. Ezt az alapelvet, amelynek nyomán minél szélesebb képet igyekszünk mutatni az élővilág sokféleségéről, a maga korát megelőzve 1909-ben dolgozta ki intézményünk egykori jeles igazgatója, Lendl Adolf. Az Állatkert csaknem ezer fajt számláló gyűjteményében jelenleg 166 gerinctelen fajt láthat a nagyközönség, a rovaroktól és más ízeltlábúaktól kezdve a puhatestűeken át egészen a csalánozókig.
2011. november 18., Miskolci Állatkert
Bivalycsaládunkban idén is - mint a korábbi években már megszokhattuk - ősszel jött a világra a legifjabb borjú. A november 8-án született borjú kis keresgélés után - és némi gondozói segítséggel - rátalált anyja tejére, így minden probléma nélkül nevelkedik. Remek őszi időben jött világra, a napsütéses időjárás is kedvez a megerősödésének.
A
házibivaly (Bubalus bubalis) háziasítása időszámításunk előtt 4000 körül kezdődhetett Ázsiában. Magyarország területére eredetileg az avarok hozták be, ám nagyobb számban csak a 16. századtól tenyésztik. Korábban elsősorban igavonóként hasznosították, de tejét és húsát is fogyasztották - illetve fogyasztják mind a mai napig, hiszen hagyományosan bivalytejből készül a mozzarella és a feta sajt is. A 20. században az állati igaerő háttérbe szorulásának eredményeként a bivalyok száma is jelentősen lecsökkent, így ma már védett őshonos állataink közé tartozik, legnagyobb létszámban nemzeti parkjainkban élnek.
Az újszülött bivalyborjú mintegy 11 hónapos vemhesség után jött a világra, és probléma nélkül cseperedik a Tanyaház szomszédságában lévő karámjukban.
2011. november 18., Szegedi Vadaspark
Elsősorban nem a gyűjteményi terveink szerint él nagyon sok görög teknős a Vadasparkban, nagy többségüket ugyanis illegális szállítóiktól, tartóiktól kobozták el a hatóságok, és került hozzánk. Az állatkert teknőskifutójában így tavasztól őszig a páncélozott hüllők sokaságát láthatják békésen "görögni" a fűben. No, de mi történik a mediterrán klímához szokott állatokkal télen?
Ugyanis ez a faj, közeli rokonához, a - nálunk szintén látható - mór teknőshöz hasonlóan a hosszú, forró nyárhoz, és az enyhébb, rövidebb telekhez szokott. Ennek ellenére nem szedjük össze őket télire, meleg helyet biztosítva számukra, hiszen a téli álom fontos része a görög teknősök életének. Sőt, kifejezetten egészségesebbek és jobban is szaporodnak azok a teknőcök, amelyeknek nem borítjuk fel a természetes éves ciklusát. A hidegebb éghajlatot viszont ellensúlyoznunk szükséges. Ezért, ahogy hűvösödik az idő, és a levelek is elkezdenek hullani a vadasparki erdő fáiról, a teknősök dombjára vastag avar réteget halmozunk fel, amelybe lótrágyát is vegyítünk. Ezen természetes takaró alatt a görög teknősök biztonságban át tudnak telelni.
Tavasszal, ahogy melegszik az idő, sorban bukkannak elő a békés páncélosok. A természetes ciklusuknak megfelelően ekkor indul a szaporodási időszakuk, pontosabban a melegedéssel jön meg a kedvük a párzásra. A Vadasparkban sem játszódik ez másként, mint a természetben, így minden évben kisteknősök kelésének örülhetünk. Idén, talán a melegebb és szárazabb időnek is köszönhetően, sok, összesen 22 kisteknőst szedhettünk össze nyár végén a kifutóban. Őket biztonságban, melegben tartjuk, a stílszerűen hüllőovinak nevezett helyiségünkben.
Aki szárazföldi teknőst, köztük görög teknőst szeretne tartani, mindenképpen olyan helyről vásároljon, ahol tenyésztett egyedeket árulnak, és ezt hivatalos származási bizonyítvánnyal igazolni is tudják (ezt a dokumentumot meg is kell őriznünk). Aki akár maga szed össze egy dél-európai országban nyaralva egy ilyen teknőst, vagy csempészállatot vásárol és tart, vét a törvény ellen, így nemcsak a lelkiismeretével kell elszámolnia, ha lebukik, hanem büntetésre is kell számítania.
2011. november 17., Nyíregyházi Állatpark
Különleges konferenciának adott helyszínt Állatparkunk, jelenleg is az Európai Állatkertek és Akváriumának Szövetségének továbbképzése zajlik kertünkben.
Az Európai Állatkerti Szövetség (EAZA) akadémiájának célja, hogy a kelet-európai állatkertekben dolgozó szakemberek megismerjék a modern állattartás módszereit, és ezeket minél szélesebb körben terjesszék. Állatparkunkba közel hatvan részvevő érkezett, a magyarországi állatkertek mellett Romániából, Szerbiából és Horvátországból.
A gyakorlaton alapuló környezetgazdagítási konferencia élvonalbeli módszereket tartalmaz, melyek célja, hogy átfogó ismereteket adjon a környezetgazdagítás alkalmazásáról, mint az állatkerti rutinmunka részéről. A cél, hogy mindenki jobban megismerje, hogyan lehet ezeket a programokat hatékonyan és eredményesen tervezni az állatkerti állatok jólétének javítása érdekében. A konferencia vezetője az Egyesült Államokból érkező
Valerie Hare. Valerie az 1991-ben alapult The Shape of Enrichment alapítója és a konferenciák állandó koordinátora. A The Shape of Enrichment tematikát úgy alakították ki, hogy akár a legkisebb pénzügyi keretből is összeállítható környezetgazdagítási technikák elkészítésével és fenntartásával ismertesse meg az érdeklődő állatgondozókat.
A négy nap során a fő cél az, hogy az állatok természetes környezetéhez hasonlító természetese viselkedési módjukat inspiráló kifutók létesüljenek az állatkertekben a konferencia az ehhez szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket tárja fel.
2011. november 10., Szegedi Vadaspark
Ősz elején két védett állatkölyök került a Vadaspark természetvédelmi mentőközpontjába, Picúr, a
menyét, és Luca, a
kisvidra. Gondozójuk, aki egyben "pótanyja" is a két elárvult kölyöknek, véletlenül vette észre, hogy milyen különös barátság alakult ki a két menyétféle ragadozó között. Pontosabban, amint egymás mellé kerültek, azonnal játszani kezdtek egymással, egyáltalán nem foglalkozva a méretbeli különbségekkel.
A rögtönzött játszótéren ezek után többször is tanúi lehettünk az örökmozgó menyét és a még kissé esetlen vidra önfeledt játszadozásának. Természetesen, ahogy a vidra egyre nagyobb lett, abbamaradtak ezek a közös programok, hiszen nem kockáztathatjuk, hogy egyszer Picúr "véletlenül" eltűnjön Luca szájában. Mindenesetre, mint a fotók is bizonyítják, a természet mindig kész meglepetésekkel szolgálni, még azoknak is, akik nap mint nap kapcsolatban állnak vadállatokkal.
2011. november 10., Budapesti Állatkert
Tegnap indult útnak az USA-beli Minnesota Zoo felé Piri és Fanni, a két nőstény ázsiai vadkutya. A két állat természetesen nem gyalog vágott neki a több ezer kilométeres utazásnak: légi úton teszik meg a hatalmas utat egy-egy megfelelő szállítóládában, ahová szerdán reggel a gondozók és az állatorvosok segítségével kerültek. A vörös farkas, illetve dhole néven is ismert, veszélyeztetett állatfaj állatkerti szaporításában a két budapesti nőstény új vérvonalat visz be az észak-amerikai tenyészprogramba.
Az
ázsiai vadkutyát (Cuon alpinus) vörös farkasnak is nevezik, sőt, elterjedt dhole név is. Ez utóbbi az Indiában beszélt egyik nyelv, a kannada szókészletéből ered, bár nem teljesen pontos. A kannada nyelvben ugyanis a tóla szó általában farkast jelent, ezt a fajt szilu náji, illetve kádu náji néven ismerik elsősorban. A fajt Európában Rudyard Kipling írásai tették ismerté, ám a vörös farkasok nemcsak Indiában, hanem Ázsia más területein, elsősorban Közép-, Kelet-, Délkelet- és Dél-Ázsiában számos élőhelyen előfordulnak. Mi több, érdekességként elmondható, hogy a fajtól származó fosszilis maradványokat Európában is megtalálták, és Björn Kurtén szerint az ősi időkben akár még Magyarországon is élhettek ilyen vörös farkasok.
A Fővárosi Állat- és Növénykertben 2008 óta tartjuk ezt a fajt, és az eltelt években természetesen már szaporodtak is. Két itt született állat, név szerint Fanni és Piri épp szerdán utazott el az Amerikai egyesült Államokba, közelebbről a Minnesota Zoo-ba. A hatalmas utat azért kell megtennie a két állatnak, mert ez feltétlenül fontos az ázsiai vadkutyák állatkerti tenyészprogramja szempontjából. Ez a faj ugyanis veszélyeztetettnek számít, éppen ezért a jelentősebb állatkertek, amelyek dhole-okat tartanak, mind részt vesznek ilyen tenyészprogramban. Az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) 2006-ban állította fel és indította meg az ázsiai vadkutyák regionális tenyészprogramját (EEP), és hasonló tenyészprogram működik az Észak-Amerikai Állatkertek és Akváriumok Szövetségénél (AZA) is. Időnként szükség van arra, hogy az európai és az észak-amerikai tenyészprogramok között is történjen génáramlás, vérvonalak cseréje, és mivel a nálunk született két nőstény igen értékes ebből a szempontból, ezért az előzetes egyeztetések után nem Európán belül kerültek egy másik állatkertbe, hanem a jövőben Minnesotában járulnak hozzá e ritkuló faj megmentéséhez. Igen hangzatosan tehát azt mondhatjuk, hogy a vörösök Amerikába mentek, ami annál izgalmasabb, mivel Fanni és Piri apja eredetileg a Moszkvai Állatkertből került Budapestre.
2011. november 09., Nyíregyházi Állatpark
Az Európai Fajmegőrzési Program afrikai elefánt tenyészközpontot hozott létre Állatparkunkban.
Kertünk eddig is tartott elefántokat- az országban egyedülálló módon ázsiai és afrikai fajt is-, ám tenyészcsapat ez idáig nem volt. Az állatok érkezése hatalmas szakmai siker, hiszen egy elefánt értéke 100.000 euró is lehet, mi pedig ingyen jutottunk a nagy értékű állatokhoz., az elefántbikához s 4 tehenéhez.
Ráadásul munkatársunkat Takács Zoltánt megbízták a Kelet-Európai régió szakmai felügyeletével is.
A csapat tagjai folyamatosan érkeznek a világ minden pontjáról , Svédországból, Spanyolországból és Nagy-Britanniából. A mai napon a Jack nevű 18 éves Angliából érkező elefánt bika kipakolásának lehetek tanúi vendégeink. Jack érkeztével szükségessé vált az afrikai elefántok otthonának átalakítása. A felnőtt korban lépő bika sajátossága ugyanis, hogy must* alatt az állat tesztoszteron szintje a normális szint tízszeresére emelkedhet s viselkedése alaposan megváltozik. Tör-zúz, veszélyezteti a közelében élőket. Ezért a házban külön "bikabiztos" részt alakítottunk ki, megerősítvén az elválasztó elemeket.
Must* (mászt): Időszakonként a ivarérett elefánt hímekben hormonális változások játszódnak le, ilyenkor a bikák rendkívül agresszívekké és veszélyesekké válnak.
2011. november 08., Budapesti Állatkert
Állatkertünkben az őszi hónapokban is születnek kisállatok: legutóbb a Parasztudvarban látott napvilágot egy borjú. Bár a magyar tarkamarha őshonos háziállatnak számít, a városi emberek számára ma már a szarvasmarha is egzotikus jószág. Éppen ezért is tartjuk fontosnak a Parasztudvart, ahol a látogatóink a háziállatokkal is megismerkedhetnek. Ráadásul Botond, a nemrég született kis boci nagyon aranyos, úgyhogy már csak ezért is érdemes meglátogatni!
Közismert, hogy Állatkertünk elsősorban egzotikus vadállatokat mutat be. Régi hagyomány azonban, hogy a háziállatok, illetve a ház körül élő állatok világából is ízelítőt kínálunk látogatóinknak. Hiszen az emberek többsége ma már városlakó, így a legritkább esetben találkozik például eleven szarvasmarhával. Éppen ezért az a Parasztudvar istállójában, és a hozzá tartozó karámban a magyar tarkamarhával is megismerkedhetnek látogatóink.
Maga a szarvasmarha igen régi háziállatunk, háziasítása legalább nyolcezer évvel ezelőtt megkezdődhetett. Eredeti vad őse, az őstulok mára teljesen kipusztult, jóllehet az Árpád-korban még a Kárpát-medencében is előfordult. A magyarság már a honfoglalás előtt is tartott marhákat, a legtöbb marhatenyésztéssel összefüggő ősi szavunk bolgár-török eredetű, s akkor kerülhetett a nyelv szókészletébe, amikor az ősmagyarok a kazárok birodalmának vidékén éltek. Az idők során egyébként gazdag szókincs alakult ki a szarvasmarhával kapcsolatban. A hím állatokat bikának, a nőstényeket tehénnek, a fiatalokat borjúnak, a növendék nőstényeket üszőnek, a herélteket ökörnek, ha fiatalok, akkor tinónak nevezzük. De több tucatnyi szó létezik nyelvünkben a szarvasmarhák küllemével, színével, szarvalakulásával kapcsolatban is.
Az Állatkertünkben is látható
magyar tarkamarha Magyarországon kialakult fajta. Ősei között a magyar szürkemarhán kívül több nyugati fajta, elsősorban a szimentáli és a berni érdemel külön is említést. Kitenyésztésének motorja elsősorban az volt, hogy a XIX. század második felében megnőtt az érdeklődés a tejtermékek iránt, amelyek előállítására az inkább hús és igás hasznú magyar szürkemarha nem volt igazán alkalmas.
A Parasztudvarban látható magyartarka tehén - tisztes nevén Bimbó - persze nemcsak emiatt érdemes a figyelmünkre. Október 24-én ugyanis egy borjút hozott a világra. Az érdeklődő és nagyon eleven kisboci a Botond nevet kapta, és délelőttönként a karámban, délutánonként pedig az istállóban bárki megtekintheti, természetesen az anyaállattal együtt.
2011. november 07., Nyíregyházi Állatpark
Ritka, kipusztulás szélén álló cápafaj,
bikafejű cápa (Heterodontus francisci) bébi született Állatparkunkban! A faj megmentése érdekében az európai állatkertek most indítanak tenyészprogramot, ezért is örvendetes hogy nálunk már megszületett az első utód.
A bikafejű cápa Észak-Amerika nyugati partvidékén, a Kaliforniai öbölben élő, aljzatlakó faj. A kifejlett egyedek 1 méter hosszúak, s jellemző rájuk a hátúszókon található nagy erős tüske, melyet védekezésre használnak. Az ivarérett egyedek 2-10 méter mélységben sziklás területeken élnek, míg a fiatalok mélyebben -akár 40-150 méter mélységben-, a homokos aljzatú területeken fordulnak elő. Főként puhatestűeket - csigákat, kagylókat -valamint rákokat esznek de tengeri sünöket is előszeretettel fogyasztják. Léteznek elevenszülő ill. ál-elevenszülő cápák is, de a bikafejű cápa tojásokkal szaporodik. A faj különlegessége, hogy egyike azon cápáknak, melyekre jellemző a szülői gondoskodás, ugyanis a tojás lerakása után a nőstény a szájába veszi azt és elrejti egy üregbe a ragadozók elől. A kicsik a környezeti viszonyoktól függően 6-10 hónap alatt kelnek ki s 15-17 centiméteresen látják meg a napvilágot.
Az Állatparkban mesterséges körülmények között zajlott a keltetés, így a gondozóink nevelik a kis cápa bébit.
2011. november 05., Budapesti Állatkert
Honlapunk rendszeres olvasóinak nemrégiben mutattuk be a császárbajszú tamarinokat. Nos, éppen ezeknek a majmoknak a szomszédságában, a Pálmaház jobb oldali második oldalszárnyában találkozhatunk a cseperedő varangyteknősökkel is. A "teknősoviban" lubickoló kisteknősök összesen kilencen vannak, és augusztus, illetve szeptember folyamán keltek ki Állatkertünkben.
A
világosszegélyű varangyteknős (Phrynops hilarii) - amelyet varangyfejű teknősnek is szoktak nevezni - eredetileg Brazíliában őshonos, és az úgynevezett kígyónyakúteknős-félék közé tartozik. Állatkertünkben már hosszú évek óta tartjuk ezt a fajt, látogatóink a Pálmaházban tekinthetik meg őket. Az idei évben összesen kilenc tojásból kelt ki egészséges kisteknős, augusztus végén, illetve szeptember első napjaiban. A kilenc állat számára - a kis krokodilokhoz hasonlóan - afféle teknősóvodát rendeztünk be, ahol a közönség is jól látja őket.
A varangyteknősöknek egyébként összesen 14 faját különböztetik meg a természettudósok. Többségük életmódjáról azonban elég kevés a konkrét adat. Általában más, hasonló életmódot folytató rokon fajok alapján lehet következtetni a varangyfejű teknősök biológiájára.
2011. november 04., Szegedi Vadaspark
Az ősz folyamán számos állatot fogadtunk, azonban most nem új fajokat, hanem a meglévők mellé új egyedeket. Volt, ahol párok álltak össze, volt, ahol csak a csapat növekedett a nemzetközi fajmegmentési programok keretében, amelyekben részt veszünk. Most két olyan állatot mutatunk be, amelyek a karantén és az összeszoktatási időszak lejártával lassan már láthatók.
Az angliai Howletts Bekensbourne-i állatkertjéből egy fiatal hím
észak-kínai párduc (Panthera pardus japonensis) érkezett. Akik figyelemmel kísérik a Vadaspark történéseit, most joggal kérdezhetik csodálkozva: még egy? Nem véletlenül, hiszen sokáig mi is úgy tudtuk, hogy már van egy hím nálunk, vagyis egy fiatal pár szaporodásában reménykedhetünk. Azonban egyre gyanúsabbá vált, hogy az ivarérettség ellenére valami nincs rendben, és ki is derült, hogy a hímként érkezett leopárd nemének megállapításába valami hiba csúszott be hajdan a küldő állatkertben. Vagyis nem hímet, hanem nőstényt kaptunk. A fajmegmentési programmal azonnal egyeztettünk, így a leopárd már nőstényként távozott tőlünk egy németországi állatkertbe, és a helyére most érkezett meg egy igazi hím.
Az észak-kínai leopárd (vagy párduc, hiszen a két elnevezés ugyanazt a fajt jelöli) a hatalmas területen élő nagymacska faj egyik legészakibb alfaja. Hasonlóan több más ázsiai nagymacskához, veszélyeztetett faj, bár a kipusztulás úgy még nem fenyegeti, mint a "szomszédságában" élő amuri leopárdot. Az észak-kínai párduc a világ állatkertjeiben is ritkának számít, Európában mindössze kb. 50 él belőle.
Az angol állatkertben Dalai nevet kapott leopárdot már sikeresen összeszoktattuk a nősténnyel, a napokban kezdődött el a külső kifutóhoz való szoktatása. Miután rendkívül félénk állatról van szó (ez általában jellemző a nagymacskákra), idő kell, míg biztonságban érzi magát az új otthonában.
A dél-amerikai részlegünk is gyarapodott, méghozzá egy
kétujjú lajhárral (Choloepus didactylus), amely a Müncheni Állatkertből érkezett, ismeretlen neműként. A karantén időszak lejárta után, mikor kikerült a Dél-Amerikai-házba, megvizsgáltuk, és nősténynek határoztuk meg, de a biztonság kedvéért vérmintát is vettük, hiszen a genetikai elemzés a legbiztosabb (lajhároknál ugyanis nem olyan könnyű a határozás). Mindenesetre nagyon örülnénk annak, ha sejtéseink beigazolódnának, hiszen Kleiner, a jelenlegi lajhárunk hím.
A jellegzetes szőréről Subának elnevezett lajhárunk nemcsak jóval nagyobb, mint a régi, hanem harciasabb. Lehet, hogy ez sokakat meglep, hiszen bár a köztudatban lusta, alig mozgó és védtelen állatokként szerepelnek, valójában a lajhárokat igen jól felfegyverezte a természet. Hatalmas karmaival és a viszonylag nagy, hegyes fogaival csúnya sebet tudnak okozni, ha valaki óvatlanul nyúl hozzájuk. Természetesen csak akkor lép fel fenyegetően, ha veszélyben érzi magát, de szerencsére ilyenre ritkán kerül sor a jelenlegi helyén. Láthatóan nyugodtan berendezkedett új otthonában, a tapírok feje fölött.
2011. november 04., Budapesti Állatkert
A hűvösebb, őszies időben felértékelődnek az Állatkert azon létesítményei, amelyekben a klíma független a külső időjárástól. Ilyen épület a Pálmaház is, ahol rengeteg érdekes állattal találkozhatunk. Mondjuk az üregi baglyokkal, amelyek valószínűleg mindenkiben megváltoztatják egy kicsit a baglyokkal kapcsolatos elképzeléseket.
A Pálmaház bal oldali második oldalszárnyának végében élnek az
üregi baglyok (Athene cunicularia). Az eredetileg újvilági elterjedésű madarak ugyan általában hajnalban és alkonyatkor vadásznak, aktivitási időszakuk mégis nagyrészt a nappali órákra esik. Vagyis egyáltalán nem olyan "éjjeli baglyok", mint a rokonságába tartozó, Magyarországon is élő jól ismert fajok általában. A másik furcsaság, hogy ezek az állatok előszeretettel tartózkodnak a talajszinten, s ha már ott vannak, nem esetlenül totyognak, hanem fürgén képesek futni is. Ez a képesség persze azzal függ össze, hogy viszonylag hosszú, karcsú lábaik vannak, ami megint nem tipikus a baglyoknál. S ha ezt még kiegészítjük azzal, hogy az üregi baglyok kiválóan ásnak, és saját maguk számára is képesek föld alatti üregeket készíteni, akkor világos, hogy egészen szokatlan bagolyfajjal van dolgunk.
Állatkertünkben jelenleg egy pár képviseli ezt az érdekes állatfajt. Mindkét egyed a tavalyi évben érkezett hozzánk, egyikük Belgiumból, a másik pedig Hollandiából került Budapestre. Bár a látogatóink közül bizonyára többen is látták őket, talán sokan még nem fedezték fel üregi baglyainkat a Pálmaház rengeteg látnivalója között. Pedig érdemes őket felkeresni, nemcsak, mert különlegesek, hanem mert ha épp szaladgálnak, elég bohókásak is, ahogy olyasmit művelnek, amit a baglyoktól nem igazán szoktunk meg.
2011. november 01., Miskolci Állatkert
Lámacsapatunk október 31-én újabb taggal bővült: a reggeli órákban egy csokoládébarna színű csikó jött ugyanis a világra. A fiatal állat születése után 1-2 órával már pipaszár lábain állt, és szívta magába az éltető anyatejet. A Szegedről érkezett anya tapasztalt az utódgondozásban, hiszen több utódot nevelt már fel állatkertünkben, a most világra jött csikót is gondos szülőként óvja, gondozza.
A
lámák (Lama glama) Dél-Amerikában, az Andok hegyei között élő indiánok legfontosabb háziállatai, melyet elsősorban teherhordásra tenyésztettek ki. Emellett azonban szinte minden porcikáját felhasználják, húsát megeszik, gyapjából ruhákat, szőtteseket, kötelet, bőréből pedig használati tárgyakat készítenek, zsírjából faggyút nyernek, de még a szárított trágyáját is hasznosítják tüzelőként. Az Andokban ma is él vadon a láma őse, a guanakó, melyet állatkertünk látogatói is láthatnak a Dél-Amerika-kifutóban. Mivel a láma is háziállat, ezért állatkertünkben a Tanyaház szomszédságában lévő kifutójukban élnek. A csapat tagjai az első órákban érdeklődéssel vették körbe az újszülöttet, különösen a tavaly és tavalyelőtt született fiatal állatok voltak kíváncsiak a kis jövevényre.